Érdekes a világ, az értékrendek és a társadalmi szerepek felcserélődtek. Ma már nem a nőknek a kizárólagos feladata és kötelessége a gyereknevelés, valamint a házvezetés. Erre 1 éve döbbentem rá, mikor feleségemnek vissza kellett mennie dolgozni, a bölcsödébe nem vették fel lányomat, hivatkozva, hogy nincs hely (15. oldalra írtak fel minket), hiába hivatkoztam én is a törvényre, hiszen mindketten dolgozunk, itt az nem számít. Maradtunk hát ketten otthon a kicsi lányommal (nekem könnyebb volt otthonról dolgoznom, munkaidőm is megtehette, így tudtuk csak megoldani). Kezdetben könnyű volt és élvezetes, amit egy 2 éves csöpp lány leművel. Összekenjük mogyorókrémmel az asztalt, leisszuk magunkat kakaóval és mindeközben jókat kacagunk magunkon /de csak addig, amíg anyuci haza nem ér és észleli a károkat/. Szétpakoljuk a játékokat a lakás minden helységébe, majd napszakokat áldozunk arra, hogy az eldugott dudut megtaláljuk. Reggeli, ebéd, uzsonna? Amihez a kisasszonynak épp kedve van. Szerencsémre a csokit még nem ismerte, így legfeljebb a háztartási kekszből lakott jól, de többnyire a sóska jelentős részét megette, a többit pedig kikente művész módjára épp mit ért el.
Az első hónapokban úszott a lakás, ha nem a víztől akkor épp a szennyestől és a mosatlan edényektől. Életem párja finoman jelezte, hogy nem lenne baj, ha besegítenék… bár nem értettem, hogy is ment ez neki, de bevallom a kezdetekben nekem egyáltalán nem ment. Az, hogy a színes ruhákhoz másfajta mosóport kell rakni… na az első adag után rájöttem… Majd jött az újabb tényfeltáró megállapítás, hogy a fehér színű ruhák nem szeretik a színes zoknit… van ez így, holtáig tanul az ember vagy mi.
Szépen szembesültem a főzés rejtelmeivel is… gyorsan megtanultam, hogy a tejet forraláskor nem hagyjuk ott, mert úgyis nekem kell majd eltakarítani. Ha valami nem sikerült, azt a fűszer mennyisége mindig megoldja.
Lassan megy a házvezetés, bár még hiányosságok vannak, de a gyerkőcnek is fejlődnie kellene. A házimunkák közben nekem nem ment, hogy közben figyelni is tudja a gyerekre… na jött a világmegváltó és férfiaggyal legegyszerűbb megoldás: a gyereknek rakjunk be egy mesét. A kezdeti mesecsatornák kiválasztása / igaz, közben hosszasan elidőztem egy sportcsatorna eseményein, amit a kislányom annyira nem értékelt/ során döbbentem rá, hogy milyen agysorvasztó műsorok mennek. A Dóra a felfedező még egész színvonalas, na de utána a nyihaó és társai… vagy a beszari Scooby Doo és haverja ordítása és megannyi színvonalon aluli mese /najó, bevallom a Scooby Doo egész jó, csak nem szabad rövid részletet kiragadni belőle, egészében kell nézni/, hol van a régi Süsü, Kalánka néni, Maya a méhecske, Bob és Bobek… ezek sajnos odavesztek a gyermekkorommal együtt. Rohan az idő, egy erőszakos világban, csak agresszív mesékkel lehet farkas a gyermekből, így nem válik majd áldozattá, gondolják ezt a szolgáltatók… vagy erre van kereslet? Valahogy, azokat a félórákat is megoldottuk.
A kettő között pedig jött a közös játék. Én a mai napig mosolygok rajta, anyuci meg a fejét csóválja, hogy mekkora buli vízfestékkel kifesteni a kezeket, majd a fehér lapra nyomni. Ez mindaddig jól ment, míg nem törtért egy-két malőr, nem várt esemény… telefoncsörgés… tudtátok, hogy az Iphone nem szereti a vizet? Nem kimondottan rajong érte, sőt…
Az első félév gyorsan elment, majd jött a jóidő és irány a játszótér… Érdekes megállapítások születtek itt is. A gyerek mindaddig nem sír, amíg nem rohansz oda hozzá, hogy kicsi lányom megütötted magad? A végére már akkorákat zakózott, de a gyors bíztatással és határozottsággal nem volt bömbölés, igaz az anyukák kezdetben véres szemekkel és hangos kibeszélésekkel díjazták nevelésemet. De hát, engem hol, na meg a kislányból erős csajszit nevelünk elv lebegett szemeim előtt. Tény, hogy gyorsan tanult és egyre magasabbra tudott felmászni, az is jópofi, hogy szinte nincs benne félelemérzet, na de amikor felmászott a 4-5 éves gyerekeket megszégyenítő sebességgel és bátorsággal felfújt 4 méter magas gumicsúszdára, rájött, hogy magasan van, onnan le is kellene jönni… és nem akart lecsúszni… na ilyenkor jön a cipő levétel és felmászás a gyerekek közé.
Új barátságokat is lehet kötni más gyerekek szüleivel a játszótéren, főleg azután, hogy a gyerekek épp összeverekedtek valamilyen játékon, közvetlenül azután, hogy egymás szemébe és hajába szórták a homokot, de még azt megelőzően, hogy lapáttal maradandó sérülések okoztak volna egymásnak.
A homokozó játékoknak is megvolt maguk örök tulajdonsága: egyet mindig elhagyunk, de soha nem volt probléma, mert mindig szereztünk egy másikat helyette. Igaz ebben közrejátszott Viktorka anyukája is, aki szintén nem nézte, melyik kié, mindketten rábíztuk a gyerekekre a döntést és a tulajdonjogot.
Ezek a gyönyörű emlékek, na de van a másik oldal is… amikor minden és mindenért hiszti van. amikor az a baj, hogy pohárban van a tea és nem flakonban; amikor megmondja, a kiscsaj, hogy mit akar felvenni és attól nem tágít. Szerencsémre, ha nagy hiszti volt, elvonult magának és beállt a sarokba duzzogni /becsszóra soha nem mondtuk neki, teljesen magától jött rá a jobbik megoldásra/. Na ekkor jutottam arra a megállapításra, igaz sokadszorra, hogy a gyereknevelés a nőknek való, a férfiak inkább pénzt keressenek, próbálják ellátni a családot, mert az mindenkinek jobb lesz.
